Mióta kikerült az ICS végleges verziója SII-re, mindenki lázban ég. Sokakban ott a kérdés, hogy kell-e ez nekem, hisz a jelenlegi rendszerem is tök jó, belaktam, stb. Illetve lehet olyan véleményeket is olvasni, hogy ez az ICS bizony tök tré lett, akad, lefagy, mit tudom én. Nos, ez utóbbi vélekedésről annyit már most elárulhatok, hogy nálam nem áll fenn. Nem lassú, nem akad, és egyáltalán, semmi konkrét hibát nem találtam benne (hozzáteszem: ez alatt az 1 nap alatt, de nem vagyok már kezdő, feltűnik, ha valami nagyon szar egy Android verzióban).
Az van inkább, hogy megint mindenki túl sokat várt. Ezt a közösség minden nagyobb verziófrissítésnél eljátssza egyébként, átéltem ezt már pár készüléknél, és mindig hangoztattam, hogy azért a marketing egy dolog, a való élet meg egy másik dolog. Nem kell bedőlni már az új rendszer beharangozásakor annak, hogy ez bizony most a legjobb lesz, a leggyorsabb, és a kis droid életre kel, hogy reggelente ágyba hozza a kávét. Bullshit. Persze, (jó esetben) mindig vannak pozitív változások, de az Android van már annyira kiforrott rendszer, hogy egy verzióváltásnál nem újul meg alapjaiban.
Nincs ez most sem másként, hisz itt az ICS, sokan meg meglepődnek: ennyi? Hát, ennyi. Van benne pár újítás, de ezek egy része a motorháztető alatt van, másik része meg… szerintem tényleg jó lett. Kezdhetném a megújult Gmail alkalmazással, vagy a kizárólag ICS alatt használható (kiemelem: béta állapotú) Chrome-on át a megújult felületig (amit a Samsung persze sikeresen elszart már megint, de erről majd később), vagy a beépített forgalommérőig… apróságok, de legalább pozitívak.
Nem úgy a (esetünkben) felület.
Megint TouchWiz. Ugyanaz a nóta, ugyanolyan butácska, és én pont ugyanannyira utálom, mint az elején. Míg a külső fejlesztők által megálmodott Launcher-ek verzióról verzióra szebbek, jobbak, okosabbak, addig a TW ugyanolyan maradt. Ugyanannyira csökönyös, kevésbé testre szabható, szóval nekem nem pálya. Esküszöm, megpróbáltam, de nem megy, hiányzik belőlem egy géndarabka, vagy nem tudom.
Az általános felületről még egyébként annyit, hogy amolyan mix “Samsung in da hause” módra. Az ICS elemek hol megvannak, hol nem. Az értesítési sávba például maradtak nagyrészt az elemek, van némi módosítás, de az ICS színvilágát ne keressük. A menükben az ikonok szintén amolyan Samsungosak. Míg az ICS alapból egyfajta cyber világot idéző színvilággal és rajzolattal bír, addig ez az SII verzió… felemás lett. Nem mondom, hogy szörnyű, és a hányinger sem kerülget, csak… miért kellett? Tudom, a gyártó identitását sugároznia kell a készüléknek. Meg kell, hogy különböztethető legyen (gondolom ez marketing első osztály, bár soha nem jártam ilyesmire). Értem én, de az MWC alatt sorra jöttek a hírek, hogy ez és az az új készülék ettől és attól a gyártótól ICS-vel jön ki, és nem nyúlnak bele a felületbe. Mindenki örült, erre a Samsung persze, hogy más utat választ. TouchWiz. Ez az a szó, ami miatt a Galaxy S tulajdonosok a hajukat tépik, mert ez a kifogás arra, hogy ők nem kapnak ICS-t… Köszi, én sem kérném. Ja, hogy nem választhatok.
Ugyanilyen érthetetlen számomra, hogy a híváslistánál kinek ártott fent az a plusz egy fül, ami a kontaktok voltak. Így most van külön ikonom a híváslistának, és egy másik a kontaktoknak, míg eddig megoldottam egy ikonnal. Khmm.
Fenti soraim kicsit borongósnak tűnhetnek, de igazából szeretem a rosszat kitárgyalni. Ez ilyen emberi szokás lehet, hogy a rosszat mindig előrébb vesszük, elemezzük, próbálunk rájönni a hiba okára. Ami jó az jó, és azért ezen ICS esetében is igazából a felület a legnagyobb szívfájdalmam. Hozzáteszem: mindenen lehet segíteni.
Így tettem én is, és felraktam a Nova Launchert. Hirtelen két Holo felületet (ez az ICS alap felületének neve) alkalmazó Launchert is találtam, egyik az említett Nova, másik pedig az Apex. Mindkettőben közös, hogy csak ICS alatt mennek, és az alap 4.0-ás felületet próbálják utánozni. Vannak funkcióbeli eltérések, így ajánlott mindkettőt próbálgatni, ha oda jutunk.
A Nova tehát jó, és nem azért, mert mondá az Úr. Gyors, szép, okos megoldásokkal operál, van eye candy is, sokféle animáció. Eddig nagy GO Launcher hívő voltam, de éreztem, hogy ide azért más kell, és nem is csalódtam. A Nova hozza azt, ami nekem kell, így mindenkinek bátran merem ajánlani, aki túl akar lépni a TW nyomorúságán.
A dokkra maximum 7 ikont pakolhatunk (más kérdés, hogy nem lesz szép a zsúfolt látvány miatt), de ezt is lehet csúsztatni. Vannak kézmozdulatok, gesztusok, így például esetemben 1 perc volt összehozni, hogy a képernyő lefelé simításánál lejöjjön az információs sáv, felfelé simításnál meg bekapcsoljon a LED (ami az SII esetében brutális erősségű zseblámpaként funkcionál). Megint egy felfelé simi, és újra körülvesz a sötétség. Apróságok, tudom, de szeretem, ha úgy uralom a gépet, ahogy nekem jól esik.
Van új feladatkezelő is, ezt szerencsére nem szedték ki – a Home gomb hosszan nyomására jön elő egy fel/le görgethető, áttűnéses lista, az épp futó program nevével, és egy kis képpel az azonosíthatóság könnyítése érdekében (ez egy jól nyakatekert mondat lett, de azért érthető, ugye?
). Ha jobbra/balra húzkodjuk az adott tételt, akkor az a program bezáródik, és nem fut tovább. Persze ha csak ráérintünk (ez a hülyének hangzó szó most jutott eszembe. Nem hangzik hülyébben szerintem, mint érintőképernyő esetén a “rányomunk”. Nyomja a franc, nem akarok új kijelzőt venni.), akkor átkerülünk az adott alkalmazásba. Képekről azt hittem szar lesz, élőben meg tökre bejön. Fordított marketing.
A Gmail alkalmazás is jó irányba fejlődött, lehet jobbra balra csúsztatni, ha épp olvasunk egy mail-t, ilyenkor az újabb/régebbi üzenet jön be. A felület is megváltozott, átláthatóbb, dizájnosabb, szóval jó lett. Megváltani a világot ez sem fogja, de javult, és ez a lényeg.
A böngésző is változott, van Inkognitó mód (emlékeim szerint ez nem volt eddig), gyors működés, plusz beállítások (ilyen például a böngészés közbeni fényerő megadása, ez jól jött), szöveg tördelése a mérethez (ez mondjuk kétujjas nagyításnál nem működik, csak a “koppintásos” módszernél. A fordítás tréfás lett egyébként, 3 fokozat van, a harmadik az angolban “Close”-ként szerepel – ez ugye a “közeli” megfelelője lenne ebben az esetben – de ezt “Bezár”-nak fordították, Congratulations…).
Viszont én inkább a Chrome (kizárólag ICS alatt használható) bétájához fordultam, és egyelőre tetszik a dolog. Tudásban nem kell nagy dolgokra számítani, jelenlegi állapotában inkább egy minimalista, de használható és nem utolsó sorban baromi gyors böngésző.
A fülek kezelése tök jól megoldott, sőt, ha döntögetjük a telefont fel/le, miközben ezeket listázzuk egy képernyőre, akkor olyan, mintha papírlapok lennének, amik csúszkálnak egymáson. Jó, hülyének néznek, ha az utcán ezzel játszok, de látványos megoldás. Aztán ott a Sync. Ez azt takarja, hogy amit a PC-n megnézünk, az átkerül ide is (nem, nem a pornóvideókról beszélek, hanem a böngészett oldalakról). Na meg létrehoz egy olyat is, hogy “Mobil könyvjelzők” mappa. Mentsd el a telefonon, nézd meg a PC-n. Vagy fordítva. Nem, nem találták fel ezzel a spanyolviaszt, mert van már ilyen, csak ahhoz kiegészítő kellet. Itt meg nem kell. Nekem, aki még a kádban relaxálás közben is a telefonját nyomkodja, ez egy tök jó funkció.
Szóval a Chrome Androidra még csak béta, de a fenti funkciók miatt dobtam az eddigi favorit Opera Mobile-t, és ezt használom. Olvastam máshol, hogy befagyásra hajlamos, nem is csodálkoznék rajta bétaságát tekintve, de nálam szépen viselkedik.
Mi is van még… Ja, a lock screen. Ehh, magyar nyelvű blogot írok, szóval képernyőzár. Egy lépés előre itt is. Lehet változtatni a hátteret, ki lehet rá dobni az időjárást, és ICS szerű a feloldás – tehát már nem egy “üveglapot” kell elhúzkodni, ami animációját tekintve nem is volt túl sima, hanem bárhol megérinthetjük a kijelzőt, feljön egy kör, abból kihúzva az ujjunkat pedig feloldódik a képernyő (ezzel egy időben egy kis lakat is animál az ujjunk alatt, persze abból szart se látni
). Na meg itt van a Face Unlock is. Nagy találmány. Papíron.
Szóval arról van szó, hogy lefotózzuk magunkat (Facebook függőknek ez nem újdonság gondolom), de most ne a tükör előtt vágjuk magunkat “mindjárt bepisilek” pózba, mert csak az arcunk kell (bizony, ebben a romlott világban van még ilyen…). Aztán a szoftver legközelebb összehasonlítja a telefonra bambán néző arcunkat a képen lévővel, és eldönti, hogy mehet-e a móka vagy sem. Gyakorlati haszna kérdéses, mert át lehet verni egy képpel is, a kép készültekor és az aktuális fényviszonyok is döntőek… szóval instabil egy dolog ez, de 5 percig el lehet játszani vele, meg a haveroknak mutiba is jó egy bizonyos korosztály alatt.
No mindegy, van ilyen is, ha nem lenne benne, akkor ettől lenne hangos most minden fórum, hogy “ez a szemét Samsung már megint kivette az ICS legjobb újítását”. Van azt kés.
Sok minden más nincs is, és bár nem tudom, mennyire jött át a fenti monológból (ezt a “tesztet” most nem volt kedvem túl hivatalos formára venni), ez az ICS jó. Ajánlott feltenni, csak ne várjátok azt, hogy a jelenlegi Giga HD Mega edisün + godspeed lightspeed kernel kombótoknál jobb lesz. Ez egy hivatalos ROM, a főzött verziók az elkövetkező időszakban kezdenek el szállingózni. Gyorsabbak lesznek, TW mentesek lesznek, és szokás szerint át lesznek dolgozva a ROM készítő srácok által. Ez a mostani I9100XXLPQ meg hozza amit kell. Ja, míg el nem felejtem: Titanium Backup mentések visszaállítása problémás lehet. Én is volt amit vissza tudtam rakni, volt aminél befagyott a történet. Ez ilyen, vegyetek be egy kalmapirint, és gondoljátok át, milyen programra van valóban szükségetek. Így lett az én 300+ app-omból is nyolcvan akárhány.
Végszó: akinek van a dologra pár órája, nem riad meg semmitől, és persze érdekli az újdonság: annak ideje elkezdeni a költözést ICS-re.
Skynet out.
Részletek
















Hozzászólások